Mém (fn., tud.) – A kultúra eleme, amely feltehetően nem genetikai eszközök révén – elsősorban utánzással – adódik át.

(Oxford English Dictionary)

             Mérő László elméleti memetikai összefoglalója

A skótkockás miniszoknya, a fejünkből kiűzhetetlen Beatles dallamok, a kedvesen ostoba szőkenős viccek, melyek nap mint nap felbukkannak környezetünkben - mind-mind kultúránk parányi építőkockái. Vírusok, melyek agyról agyra terjednek - Richard Dawkins kifejezésével élve: mémek.

Dawkins 1976-ban írta meg mára alapműnek számító, eredetileg biológiai science-fictionnek íródott könyvét, Az önző gén-t.
A legenda szerint egy áramszünet során merült fel benne először, hogy a darwini evolúciós elméletet új nézőpontból vizsgálja: a gének szempontjából. A gondolatokból elmélet, az elméletből pedig könyv született. Egy könyv, amely bestseller lett, miközben logikai rendezettségével a tudományos világ figyelmét is felkeltette - egyben pedig kétségeket is ébresztett.

A memetika divat lett. Egy nagyszerűen eltalált mém, amely mára nemcsak az elvontabb bölcsészhallgatókat, darwini biológusokat és a minden újra nyitott tudósokat fertőzte meg, hanem a közgondolkodásban is szélsebesen terjed. Olyannyira népszerű, hogy definíciója bekerült az Oxford English Dictionary-be is, a Google keresőjében pedig Dawkins nagyságrendileg annyi találatot (1.330.000) kap, mint az Oscar-díjas amerikai rendező, Steven Spielberg (1.710.000). Habár ez még mindig csak a harmada a Brad Pitt-tel foglalkozó oldalak számának, mégis mutatja, hogy a memetika érdeklődést vált ki, újdonságot jelent. De mi is tulajdonképpen a mém?

                     Paul Marsden: memetika és marketing

A mém-elmélet alapjának a darwini evolúciós tanok tekinthetők. A felső középosztályból származó Darwin A fajok eredeté-ben fejti ki evolúciós elméletét, amelynek főbb sarokpontjai: a variációk létrejötte, ezek természetes szelekciója, majd továbbörökítése. A kor tudása alapján azonban a három aspektusból kettőnek a működéséről fogalmuk sem lehetett, így nem véletlenül érték kritikák az elméletet. A variációk létezését és az átörökítés mechanizmusát csak a DNS felfedezése, és a genetikai kutatások hozták meg jóval később. A mélyen vallásos korszellem sem kedvezett az evolúciós elméletnek, mégis egyre többet beszéltek róla, mostanra már a katolikus egyház is elfogadja alapelveit.

Dawkins tovább gondolkodott, és eljutott oda, hogy a természetes szelekció alapegysége talán nem is a faj - ahogy az az eredeti darwini tanokban szerepel -, a csoport, vagy az egyén. Hanem a gén, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy képes másolni önmagát (azaz replikálni - ezért nevezi Dawkins ezt az "élőlény" formát replikátornak), sőt tulajdonképpen ez létezésének értelme. Minél precízebb a másolás, annál nagyobb a stabilitása, így a túlélési esélye is. Az emberek, állatok és növények tehát biológiai túlélőgépeket testesítenek meg, a génkomplexek által épített bonyolult rendszereket. Azok a gének (vagyis replikátorok) maradnak fenn, a melyek a legjobb túlélőgépeket képesek készíteni, a gépek csúcsát pedig az ember képviseli. A könyv címe tehát nem véletlenül Az önző gén, hiszen a túlélés érdekében ezek a gének, génkomplexek csakis "saját érdekeiket nézik", azaz a sikeres másolódáshoz szükséges legkedvezőbb feltételeket. Vagyis az ember "megépítése" és viselkedésének programozása egyetlen célt szolgál: a gének túlélését.

A könyv utolsó fejezetében Dawkins azt is felveti, hogy mi van, ha más replikátorok is élnek ebben a világban. Ennek egy általa szellemesnek vett, könnyed példája lesz az emberi kultúrát felépítő replikátor: a mém. Az emberi kultúra létrejöttének és szinte élő organizmusként történő működésének a memetika előtt is számos elmélet próbált már megfelelő hátteret nyújtani: az evolúciós pszichológia, a szociobiológia vagy éppen Sperber fertőzéselmélete.

A mém szó a görög miméma (utánzás) kifejezésből egyszerűsödött le a gén analógiájára. A mém pontos meghatározása azonban nem könnyű, hiszen nem tekinthető minden gondolat mémnek, habár Dawkins néhány lelkes követője még ennél is tovább merészkedik a memetika ösvényein. Blackmore A mémgépezet című könyvében egyenesen azt feltételezi, hogy a mémek evolúciója kihat a genetikai evolúcióra. A híres elmefilozófus Dennett pedig egyenesen azt veti fel, hogy a tudat pusztán folyamatosan cserélődő mémek összessége.

Dennett hangsúlyozza: a jó, azaz túlélésre képes replikátor legfontosabb tulajdonsága, hogy a lehető legkisebb másolási hibával képes továbbterjeszteni önmagát. Ezért is lehet a mémek terjedésének alapvető közege a nyelv (Blackmore), hiszen a mémeket lerajzolva vagy cselekvéssorozatként leutánozva a torzulás erősebb. Dawkins pedig három jellemzővel írja le a sikeres replikátort: másolási megbízhatóság, termékenység, hosszú élettartam.

A mémek másolásának kérdése homályos még, ráadásul élettartalmuk is nagy szórásban változó. Blackmore szerint a vallás az egyik legrégebben létező mémkomplex. Ebbe a kategóriába lehet sorolni a kulturális alapkészségeket is, mint például az olvasás vagy a számolás. Más mémek viszont nagyon rövid ideig élnek, és nemhogy generációkat, de még éveket, hónapokat sem élnek túl, gondoljunk csak a pletykákra, vagy a folyamatos változásban lévő divatirányzatokra.
A mémek legalapvetőbb problematikája és a második darwini lépésként leírt szelekció: sok emberi agy létezik, de mégsem elegendő a megannyi mém számára, így folyamatos verseny zajlik köztük a szabad helyekért. Egyik mém felülírja a másikat, mémek összekapcsolódva mémkomplexeket alkotnak más mémkomplexek ellen. A stratégiák száma végtelen, és úgy tűnik, hogy a mémek újabb és újabb módokat találnak, hogy birtokba vegyék az emberi elmét.

Glenn Grant szerint "A memetika alapvető mindenfajta kultusz, ideológia és reklámkampány megértésében." Ennek számos példáját figyelhetjük meg a hétköznapokban is. Jelenjen meg akár irodalmi alkotásban, filmben, reklámban, politikában, vallásban vagy divatban, mindenütt mémekbe botlunk. Vannak filmek, melyeknek dialógusai, képi világa, szlogenjei beépülnek a köztudatba és az aktív szóhasználat részévé válnak. Ilyen például a Mátrix látványvilága: a fekete napszemüveg és bőrkabát szezonális divathullámot teremtettek, csakúgy a köznapi életben, mint néhány reklámban.

Ugyanez elmondható bizonyos rajzfilmekről, melyek a gyerekek, de sokszor a felnőttek körében igen népszerűek - a Dragonball vagy a Pokémon mindenki számára ismerős lehet, manapság pedig Spongya Bob és mesebeli esetlen társai köszönnek vissza lépten nyomon. Ezek mind szezonális divatot alkotnak, melyek gyorsan terjednek, sok elmét meghódítanak, egy idő után azonban elfáradnak. Gondoljunk csak a néhány éve kirobbanó Tamagotchi-őrületre, melynek hevében még temetőt is építettek a megunt játékok számára. De ki gondol már ma arra, hogy egyáltalán Tamagotchit vegyen magának?

Hasonlóan jár néhány reklámfilm szlogenje, melyek egy ideig élénken élnek a köztudatban, majd egy idő után elfáradnak, és újat kell kitalálni helyettük. Vannak azonban olyanok is, melyek sajátos formában, például dallamba ágyazva jó néhány éve stabilan élnek ("Calgonnal a mosógép is tovább él"). Feltételezhetően egy-egy fülbemászó dallam könnyebben beférkőzik az emberek tudatába, és sokáig fenn is marad ("Don't worry, be happy" vagy a Mézga Család és a Süsü rajzfilmek főcímzenéi).
A divathullámok is tökéletesen példázzák a rövid, de annál gyorsabban terjedő mémkomplexeket. Ha ezt ráadásul még egy felkapott híresség is terjeszti - aki maga is lehet egy terjedékeny mémplex - akkor nincs megállás. Ez nemcsak ruhákra, cipőkre igaz, hanem hajviseletre, sminkre, kozmetikumokra stb. Hány fiatal szeretne bizonyos sorozatsztárok által népszerűvé tett viseletet, például a Jóbarátokból ismert "Rachel-frizurát".

Az információs társadalomban az Internet segítségével rekordsebességgel terjednek bizonyos mémeknek, mémkomplexnek tekinthető egységek. Gyakran kapnak szárnyra például amatőr videók különös szereplőkkel és szituációkkal, s pillanatok alatt országos ismertségre tesznek szert, belekerülnek a közbeszédbe, viccekbe, akár TV-műsorokba is. Néhány éve egymással vetélkedett a népszerűségért Szalacsi Sándor, Polgár Jenő, vagy Oláh Gino akiknek a mondatai szállóigékké váltak a fiatalok körében, rajongói klubok jöttek létre, Szalacsi állítólagos betegségének gyógyítására pénzgyűjtési akció is indult. Az utóbbi hónapokban Cuki menetel, de kérdés, vajon meddig maradhat a köztudatban, teremthet-e kultuszt magának. Az e-mailen terjedő viccek, humoros képek és a "küldöd tovább, különben..." típusú hoaxok is ugyanennek a mechanizmusnak a mentén élnek tovább és maradnak fenn, habár ezek általában igen gyors terjedésűek és rövid életűek -  ám nem ritka az sem, hogy egy-egy sok éve elfeledett hoax újult erőre kapva ismét terjedni kezd.

A memetika segítségével magyarázható jelenség a pletyka is, mely igen fontos szervező eleme a társadalmi életnek. A pletyka szintén gyorsan terjed és általában rövid ideig marad fenn, azonban tapasztalataink alapján rendkívül életképes és meghatározó jelentőségű a személyes interakcióinkban.
Blackmore felveti az alapvető kérdést is: vajon mi a személyiség, mi az "én"? Magyarázható-e ez a tartós tulajdonság-együttes a mém-teória fogalmaival? Szerinte az "én" nem más, mint rengeteg mém összekapcsolódásából létrejött mémkomplex, mely folyamatosan változik, hiszen újabb és újabb mémek csatlakoznak a már meglévő énhez, mint mémkomplexhez. Sőt Dennett odáig megy el, hogy az ember nem más, mint mémekkel megfertőzött állat. Szerinte az egyetlen különbség az állat és az ember között, hogy az ember már nem egy, hanem két különböző replikátor játékszere.

A mémekre alapvetően igaz az, hogy alkalmazkodniuk kell a már meglévő mémekhez, fennmaradásuk az éppen fennálló memetikai ökoszisztémától függ. Számos mai mém csak adott kulturális közegben maradhat életben: ilyenek a festett haj, vagy a mély dekoltázs. A miniszoknya életképes a nyugati civilizációkban, azonban az arab világban képtelen megvetni a lábát. Más ökológiai közegben más mémek maradhatnak fenn és másolódhatnak.

A memetikát nem fogadta jó szemmel és szájízzel a tudományos élet egy jelentős része: a biológiát a bölcsésztudományokkal összekötő kapocs sokakban kétségeket ébresztett. Valóban, a memetika mai kidolgozottsági szintje még nagyon távol áll a hagyományos tudományágak évszázadok alatt kicsiszolódott eredményeitől. A memetika kritikájával külön írásban foglalkozunk. Lelkesedésben viszont nincs hiány, újabb és újabb kutatási eredmények és elméleti megközelítések kerülnek ki a memetikával foglalkozók kezei közül.